Gondoltam folytatom amit elkezdtem leírni ide nektek akik véletlenül idetévednek és yaoisták... Ha valaki esetleg olvasta, akkor örülök ^^ De ha még nem akkor itt az ELSŐ és itt a MÁSODIK része a kis történetemnek.
Am az én történeteimről csak annyit, hogy az utóbbi időben elkezdtem úgy írni hogy a szereplők kilétét vagy végig vagy egy jó darabig homály fedi, szerintem sokkal jobban beleéli magát az ember és könnyebben azonosul a karakterrel... ( ﾟ▽ﾟ)
Na akkor íme a történet amit valahol itt hagytam abba:
- Sajnálom - mondtam, majd felvettem a kabátot és a bejárati ajtó felé vettem az irányt.
- Ho... hova mész? - hátra fordultam és láttam, ahogy ott áll, és szeméből csak a magány tükröződik.
- A stúdióba... - mondtam és a kilincs felé nyúltam.
- Várj! - kiáltotta.
Ekkor éreztem, hogy hátulról nekem puffan és átölel.
Egy pillanatra megállt a szívem, megfagyott körülöttünk az idő.
- Várj - ismételte el, miközben engedett a szorításán.
- Mi... mit mondtál?
- Sa... Sajnálom. - lépett hátra. Ránéztem, de kerülte a tekintetem. - Én csak... - dadogta.
Visszafordultam az ajtóhoz, de ő megragadta a karom.
- Várj - mondta újra - Most itt hagysz? - kérdezte. - Hogy... hogy értetted?
- Mit?
- Hát... -megszorított - Hogy értetted... Hogy értetted azt, hogy sz... szeretsz?
- Azt... - sóhajtottam - úgy, ahogy mondtam. Szeretlek, már régóta.
- De - kezdte - soha nem beszéltünk, szinte nem s találkoztunk.
- Az nem számít - simítottam meg az arcát.
- De... én rémes vagyok, kihasználok mindenkit.
- Nem vagy rémes - sóhajtottam. - És nem bánom, ha csak kihasználsz, ameddig csak az enyém lehetsz...
- De... - kezdte újra
- Nincs több kifogás - vágtam közbe, majd megragadtam az arcát és meg csókoltam.
Ahogy az ajkaink összeértek döbbenet ült ki az arcára. A falhoz szorítottam.
- Csukd be a szemed. - súgtam neki, majd újra megcsókoltam...
Oké. most ennyihez volt kedvem :D
Sayonara~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése