Mindig a távolból figyeltem, reméltem egyszer ő is észrevesz. Lenyűgözött a tehetsége, a személyisége, a megjelenése, a kisugárzása, mindene... Mint egy angyal - gondoltam. Nem számított, hogy épp énekelt-e vagy gitározott, vagy csak épp beszélt, minden hang a mi tőle származott, elbűvölt.
Titokban figyeltem, óvatosan őriztem magamban az érzéseim, mint egy kincset. Féltem, hog ha kiderül mit érzek iránta kerül majd, de ahogy az lenni szokott egy titok sem tart örökké.
Amikor egy esős napon a stúdióba tartottam, hogy előkészítsük a legújabb lemez felvételeit a bejáratnál találtam rá teljesen átázva. Szomorúnak és elveszettnek tűnt. Nem ragyogott a szemében az a tőle megszokott élénk tűz, nem láthattam azt az állandó széles mosolyt az arcán. Valami határozottam összetört benne.
- Szia. - köszöntem neki, majd megálltam mellette a bejáratot bámulva. Ő csak ült néma csendben. - Figyelj, ha itt maradsz meg fogsz fázni. - mondtam.
- Nem számít. - bökte ki és elfordította a fejét.
- Te tudod! - vágtam rá, ennek ellenére megragadtam a karját és talpra állítottam. - Figyelj... - kezdtem - Te egy híresség vagy - kicsit megráztam, majd rám nézett, mélyen a szemembe - Vigyáznod kell magadra. Sokan sze...sze...szeretnek - suttogtam, majd elengedtem a karját és hogy ne vegyen észre semmit elfordítottam a fejem.
- De ők nem az embert szeretik!- mondta, majd nekem döntötte a fejét - Én nem bírom ezt tovább... - sóhajtott - Csak azt akarom, hogy valaki igazán szeressen, hogy teljes szívéből szeressen. Úgy öleljen, mint még senki.
Akaratlanul is, de mikor ezeket a szavakat kimondta a testem magától mozdult, gyengéden átfontam karjaimmal a vékony testét.
- Nincs semmi baj. - suttogtam, miközben a fejét simogattam.
Nos egyenlőre ennyit írok :D Talán folytatom ha ezt valaki elolvassa ^^ Mert van tovább... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése