Folytatom amit elkezdtem ITT
Akaratlanul is, de mikor ezeket a szavakat kimondta a testem magától mozdult, gyengéden átfontam karjaimmal a vékony testét.
- Nincs semmi baj. - suttogtam, miközben a fejét simogattam.
Azt hiszem itt hagytam abba az előző bejegyzésben...
A eső egyre jobban esett, megragadtam a karját és hazarángattam magammal. Szerencsére elég közel laktam így perceken belül felértünk a lakásomra. Leültettem a kanapéra és berontottam a fürdőbe, sebesen kutattam törölköző után, míg végül pár perc után találtam párat.- Tessék. - dobtam egyet neki.
- Kö... köszönöm! - dadogta és nézett rám értetlenül.
- Törölközz meg!
- Ö... Igen, jó... - elkezdte dörzsölni az arcát
A konyhából néztem, ahogy ott ül, miközben teát készítettem. Kerestem egy hozzá illő bögrét a szekrényben és teletöltöttem.
- Tessék, idd meg. - tettem elé a bögrét.
Rám nézett, majd lassan kinyitotta a száját: - Köszönöm.
- Nincs... nincs mit - mondtam, majd elfordultam.
Hallottam, ahogy szürcsölgeti a forró italt. akaratlanul is, de hátranéztem.
- Ácsi! - kiáltottam fel, mire ő összerezzent - Ide a törölközővel! - megragadtam az anyagot és a fejére borítottam, majd elkezdtem dörzsölni a haját. - Még mindig tiszta víz vagy. Ha nem törölközöl meg rendesen, megfázol!
- Sa... sajnálom! Köszönöm... - mondta halkan, miközben arcát a kezébe temette.
- Mit sajnálkozol? Istenem... - sóhajtottam.
- Csak... Nem is ismersz, csak egy idegen vagyok és te mégis gondoskodsz rólam. Sajnálom...
Döbbenten néztem rá, majd mikor ismét észbe kaptam teljes erőmből összeborzoltam a haját.
- Hééé ez mégis... - kiáltott fel, de közbevágtam.
- Butus, talán jobban ismerlek, mint te magad! - karoltam át. - Többet tudok rólad, mint bárki más. Régóta figyeltelek már... - súgtam neki, a saját józan eszem ellen cselekedve.
- Ez nem vicces. Tudod ez elég... bizarrul hangzik - mondta, miközben próbált kiszabadulni a karjaim közül. - Nem értelek - dadogta.
- Szeretlek - súgtam neki.
- Nem lehet - mondta - Nem hiszek neked!
Összehúzta magát. Éreztem, ahogy egy könnycsepp hullik az arcáról a karomra. Ekkor észhez tértem éés elengedtem. Összekuporogva ült a kanapén és halkan szipogott.
- Sajnálom - mondtam, majd felvettem a kabátot és a bejárati ajtó felé vettem az irányt.
- Ho... hova mész? - hátra fordultam és láttam, ahogy ott áll, és szeméből csak a magány tükröződik.
- A stúdióba... - mondtam és a kilincs felé nyúltam.
- Várj! - kiáltotta.
Ekkor éreztem, hogy hátulról nekem puffan és átölel.
Egy pillanatra megállt a szívem, megfagyott körülöttünk az idő.
- Várj - ismételte el, miközben engedett a szorításán.
Mára ennyi gyerekek, kell az esti mese máskorra is!
ヾ(*´・ω・`*)おやすみなさぁ〜ぃ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése