Jó időre kimaradtam :/ Bocsánat! Akartam írni de semmi erőm/időm >< Sokat dolgoztam és hulla vagyok -.-
Hamarosan szeretném frissíteni a blogot. 1-2 új oldallal bővíteném és új kinézetet is megálmodok neki.
Na itt egy kis folytatás a történetemnek:
Megjegyezném hogy aki nem szereti a yaoit az hanyagolja XD vagy képzeljen oda mást!
Part 1
Valahol itt hagytam abba:
- Én... én vagyok az osztályképviselője. Kötelességem....
- Kit érdekel a kötelesség? - kiáltott rám. - Azt kérdeztem, hogy miért követtél?
- Mondtam már... - elfordítottam a tekintetem, hogy ne lássam azt a szúrós tekintetet.
- Rendben van képviselő... - mondta és kezét a vállamra tette. - De... - folytatta, majd a falhoz lökött - Még mindig nem hiszek neked!
- Hé, mi...
- Hamis vagy! - vágta a fejemhez, mire én megdöbbentem.
- Hamis vagy! - vágta a fejemhez, mire én megdöbbentem.
- Mi... Miről beszélsz? - próbáltam ellökni magamtól. - Nem is ismersz!
- Hogy nem... - mondta halkan, majd elengedett. - Igazad van... Nem ismerek.
Nem értettem mi történik, csalódottnak tűnt és egy szó nélkül visszament a terembe. Döbbenten álltam a folyosón, vajon miért tűnt csalódottan.
- Keito, kezdődik az óra! vert hátba egy fiú az osztályból miközben elfutott mellettem.
- Mondd meg a tanárnak, hogy lementem a gyengélkedőbe. - kiabáltam utána.
- Rendben - szólt vissza az ajtóból.
- Kösz... - jegyeztem meg halkan.
Lesétáltam a gyengélkedőbe, közben az új srác szavai visszhangoztak a fejemben. Arrogáns és durva kisugárzása van, azt hiszi mindent tud és ami a legjobban idegesített az az, hogy olyan mintha átlátna rajtam.
- Jó napot! - mondtam, miközben eltoltam a gyengélkedő ajtaját. Senki sem válaszolt, sehol egy lélek. Becsuktam magam mögött az ajtót és ledőltem az egyik ágyra.
- Mázli, hogy nincs itt senki - sóhajtottam. Addig-addig bámultam a mennyezetet és gondolkoztam, míg el nem aludtam. Kis idő múlva az ajtó csapódására ébredtem. Mire kinyitottam a szemem, már nem voltam egyedül, felültem és körbenéztem. Az új fiú állt az ajtó mellett. Rápillantottam az ajtó feletti órára, még javában folyt a tanóra.
- Hé. - szóltam oda. - Te mit keresel itt? - rám nézett, majd szinte szó szerint oda vetette magát hozzám és befogta a szám.
- Csend legyen! - mondta miközben valamit mutogatott.
- Eressz! - húztam el magam. - Neked most órán kellene lenned!
- Ahogy neked is. - suttogta.
- Igaz... - motyogtam
- Na látod. - mondta és leült az ágy szélére, majd engem nézett.
Teljesen össze voltam zavarodva. Csak csendben ült és nézett.
- Izé... - kezdtem - Amúgy miért vagy itt?
- Megléptem és valahol el kellett bújnom. Hát nem egyértelmű?
- De... De mégis miért? Órán lenne a helyed!
- Persze... Te lemaradtál a műsorról. - sóhajtott. - Miután eltűntél, mindenki engem hibáztatott. Megelégeltem és eljöttem, persze ez a tanároknak nem tetszett.
- De te nem is...
- Ezt nekik mondd - vágott közbe. - Nekem is lenne egy kérdésem... - odahajolt hozzám. - Te miért jöttél el ide?
- Nem volt kedvem az órához... - önkéntelenül is kimondtam az igazságot, pedig nem szokásom gondolkodás nélkül beszélni. Soha nem mondtam volna ilyet mások előtt... Én, az osztály legjobbja, ne akarjak órára menni, képtelenség ezt beismerni, de mégis... Mikor vele vagyok annyi különféle érzés kavarog bennem és olyan őszinte leszek, amilyen soha nem akartam újra lenni... - Vagyis...
- Végre őszinte vagy! - mosolygott.
- Mi van? - akadtam ki.
- Te nem az vagy, akivel ma az első órán találkoztam, ez az éned... Sokkal emberibb.
- Te... Tudod ezen már gondolkodom egy ideje. Szólj, ha tévednék, de úgy viselkedsz néha, mintha ismernél...
- Ezt... - sóhajtott - inkább megtartom magamnak, te pedig csak had örlődj.
Felállt és az ajtóhoz sétált, közben pont kicsengettek. - Na szia, Keito - szólt vissza egy magányos mosollyal az arcán.
- Basszus... - mormogtam magamban - Idegesítő barom...
Bár ezt mondtam, nem igazán gondoltam komolyan. Eldőltem az ágyon, hogy ismét a gondolataimba merülhessek. Összeszedtem magam és a következő órán már ott is voltam. Leültem a helyemre. Oldalra pillantottam és a tekintetem találkozott Shimizuéval. Engem bámult. Egy pillanatra ledermedtem, azok a hideg szemek, amik csak úgy átláttak rajtam, rémisztő. Visszarántottam a fejem és magam elé metedtem.
Hát akkor folyt.köv
Telóról írtam így ha valami nagyon fura akkor jelezzétek mert így nem nagyon látom át ^^'
Valójában még van 12 oldal amit be kellene gépelni de uuutálom, na de majd fokozatosan ^^' Addig is gondoltam elférne végre vmi életjel...
Lesétáltam a gyengélkedőbe, közben az új srác szavai visszhangoztak a fejemben. Arrogáns és durva kisugárzása van, azt hiszi mindent tud és ami a legjobban idegesített az az, hogy olyan mintha átlátna rajtam.
- Jó napot! - mondtam, miközben eltoltam a gyengélkedő ajtaját. Senki sem válaszolt, sehol egy lélek. Becsuktam magam mögött az ajtót és ledőltem az egyik ágyra.
- Mázli, hogy nincs itt senki - sóhajtottam. Addig-addig bámultam a mennyezetet és gondolkoztam, míg el nem aludtam. Kis idő múlva az ajtó csapódására ébredtem. Mire kinyitottam a szemem, már nem voltam egyedül, felültem és körbenéztem. Az új fiú állt az ajtó mellett. Rápillantottam az ajtó feletti órára, még javában folyt a tanóra.
- Hé. - szóltam oda. - Te mit keresel itt? - rám nézett, majd szinte szó szerint oda vetette magát hozzám és befogta a szám.
- Csend legyen! - mondta miközben valamit mutogatott.
- Eressz! - húztam el magam. - Neked most órán kellene lenned!
- Ahogy neked is. - suttogta.
- Igaz... - motyogtam
- Na látod. - mondta és leült az ágy szélére, majd engem nézett.
Teljesen össze voltam zavarodva. Csak csendben ült és nézett.
- Izé... - kezdtem - Amúgy miért vagy itt?
- Megléptem és valahol el kellett bújnom. Hát nem egyértelmű?
- De... De mégis miért? Órán lenne a helyed!
- Persze... Te lemaradtál a műsorról. - sóhajtott. - Miután eltűntél, mindenki engem hibáztatott. Megelégeltem és eljöttem, persze ez a tanároknak nem tetszett.
- De te nem is...
- Ezt nekik mondd - vágott közbe. - Nekem is lenne egy kérdésem... - odahajolt hozzám. - Te miért jöttél el ide?
- Nem volt kedvem az órához... - önkéntelenül is kimondtam az igazságot, pedig nem szokásom gondolkodás nélkül beszélni. Soha nem mondtam volna ilyet mások előtt... Én, az osztály legjobbja, ne akarjak órára menni, képtelenség ezt beismerni, de mégis... Mikor vele vagyok annyi különféle érzés kavarog bennem és olyan őszinte leszek, amilyen soha nem akartam újra lenni... - Vagyis...
- Végre őszinte vagy! - mosolygott.
- Mi van? - akadtam ki.
- Te nem az vagy, akivel ma az első órán találkoztam, ez az éned... Sokkal emberibb.
- Te... Tudod ezen már gondolkodom egy ideje. Szólj, ha tévednék, de úgy viselkedsz néha, mintha ismernél...
- Ezt... - sóhajtott - inkább megtartom magamnak, te pedig csak had örlődj.
Felállt és az ajtóhoz sétált, közben pont kicsengettek. - Na szia, Keito - szólt vissza egy magányos mosollyal az arcán.
- Basszus... - mormogtam magamban - Idegesítő barom...
Bár ezt mondtam, nem igazán gondoltam komolyan. Eldőltem az ágyon, hogy ismét a gondolataimba merülhessek. Összeszedtem magam és a következő órán már ott is voltam. Leültem a helyemre. Oldalra pillantottam és a tekintetem találkozott Shimizuéval. Engem bámult. Egy pillanatra ledermedtem, azok a hideg szemek, amik csak úgy átláttak rajtam, rémisztő. Visszarántottam a fejem és magam elé metedtem.
Hát akkor folyt.köv
Telóról írtam így ha valami nagyon fura akkor jelezzétek mert így nem nagyon látom át ^^'
Valójában még van 12 oldal amit be kellene gépelni de uuutálom, na de majd fokozatosan ^^' Addig is gondoltam elférne végre vmi életjel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése