2014. július 2., szerda

Régről ismét

Itt egy régi történet addig amíg lusta vagyok gépelni (napi 5-10 sor hajlandó vagyok de fuuuuu olyan hossz és nincs vége és...)
Nem olvastam át, nem is akarom... Tuti át akarnám írni és akkor soha nem lenne vége, nézzétek el hogy béna és stb...



Egy világ, egy idilli környezet, két jó barát és egy lány… De mi van, ha mindez megváltozik… Mi van, ha a lány megváltoztatja azt amit eddig természetesnek hittél...

   Minden egy átlagos keddi napon kezdődött, Kurosaki Ichigo épp az iskolába igyekezett, amikor találkozott a legjobb barátjával Shiba Kaiennel.
 - Á… Kaien reggelt!
 - Reggelt neked is Ichigo, megyünk együtt?
 - Persze, miért is ne. - Az iskolába menet végig beszélgettek és szórakoztak. Hihetetlen volt őket látni, olyanok voltak, mint az ikrek. Csak a hajuk színe volt különböző! Mindig vidámak és barátságosak voltak. Még azon a bizonyos napon is mikor minden megváltozott, azon a bizonyos kedden.
   Mikor beértek az iskolába és bementek a terembe Keigo és Mizuiro várták őket.
 - Jó reggelt Ichigo és Kaien! –mondta Keigo, majd fojtatta – állítólag lesz egy új osztálytársunk… de a tanár úr nem mond el róla semmit!- Ichigo és Kaien egymásra néztek. Becsengettek és mindenki a helyére ment. A tanár úr belépett a terembe háta mögött egy félénknek tűnő lánnyal. Mindenki kíváncsian nézte.
 - Rukia kérlek, mutatkozz be az osztálynak. – mondta a tanár úr. A lány kilépett a háta mögül és az osztály felé fordult zavarodott kissé meghökkent arckifejezéssel.
 - Kuchiki Rukia vagyok. Most költöztem a városba.
 - Nos, köszönjük Rukia és most, kérlek, keress magadnak egy helyet. Akkor kezdjük is el az órát…- Rukia leült az egyetlen szabad helyre Ichigo és Kaien közé. A fiuk egymásra néztek majd elégedettem, mosolyogni kezdtek. Az egész napot azzal töltötték, hogy a lányt figyelték. Ami nem volt meglepő hisz mindenki nagyon szépnek találta, de Ichigo és Kaien már szinte hobby szintem figyelték. Ám egyikük se volt olyan bátor, hogy oda menjen hozzá és beszéljen vele. A bátorságuk csak odáig terjedt, hogy nézték, ahogy a kezében gyengéden tartja a tollat, amivel egész nap írt. Viszont a kíváncsiság mindenek felett ált, nem bírták ki, hogy ne menjenek, oda és ne mondjanak, vagy kérdezzenek valamit. De még mielőtt elindultak volna megjelent Inoue Orihime, akit mondhatni az osztály csodabogarának tartottak. A lány beszélni kezdett Rukiával, a lány látszólag meg volt szeppenve, hisz eddig még senkivel sem beszélt az osztályból. Boldognak látszott és a fiuk most először látták a lány gyönyörű mosolyát. Úgy tűnt, hogy Orihime és Rukia jó barátok lettek. Órák után Kaien és Ichigo beszélgettek:
 - Te Kaien figyelj, nem hívjuk el Rukiát valahova, csak úgy?
 - Részemről rendben! De ugye te beszélsz vele? – érdeklődött Kaien.
 - É… én?- kérdezte kissé meglepődötten Ichigo, mire Kaien - Persze mégis ki ha nem te, hisz a te ötleted volt vagy talán beijedtél?
 - Én soha! Nem ijedtem be! Megyek, és most rögtön megkérdezem!
 - Komolyan? Akkor már én is megyek, ezt nem hagyom ki, de te beszélsz!
 - Oké, ezt megbeszéltük! – Mind a ketten elindultak Rukiához, aki a többi lánnyal együtt az egyik fa alatt ebédelt. Ichigo nyelt egy nagyot majd oda ment, Kaien szorosan a háta mögött volt.
 - Sziasztok. Ide jöhetünk? – kérdezte Ichigo a lányodat kissé ideges hangon.
 - Persze nyugodtan, van még hely elég. – válaszolták, majd Ichigo és Kaien leültek. Elég furán érezték magukat a lányok társaságában, hisz szinte soha sincsenek együtt egyszerre ennyi lánnyal. Ekkor Kaien így szólt Ichigohoz:
 - Ichigo megkérdezed?
 - Hát persze, most vagy soha, csak a csajok nehogy valami furára gondoljanak. - Ichigo odafordult Rukiához:
 - Rukia, te ugye csak most költöztél ide?  Gondolom, még nem ismered a várost. Ha neked is lenne kedved, akkor eljöhetnél Kaiennel és velem, mi szívesen körbe vezetünk, de persze ha csak akarsz.
 - Ez nem is olyan rossz ötlet!- felelte Rukia – És ha veletek megyek, akkor a bátyámnak még csak féltenie se kell.
 - Remek akkor ezt meg is beszéltük! És neked mikor lenne jó?
 - Mert nekünk mindegy. – mondta Kaien. De még mielőtt a lány válaszolhatott volna vég lett az ebédszünetnek. Mindenki visszament a terembe és várták hogy a tanár megérkezzen. Az óra közepén Kaien egy levelet csúsztatott Rukiához azzal a szöveggel, hogy: „Nah, eldöntötted már hogy mikor mutassuk meg a várost?”. Ichigo ezt látta és félre értette a helyzetet, azt hitte, hogy Kaien, aki a legjobb barátja, és aki előtt nincsenek titkai, most elhallgat előle valamit. Amióta csak ismerték egymást mindig mindent megosztottak egymással, az örömöt és a bánatot, a titkokat és a barátokat. Így hát mikor vége lett az iskolának kérdőre vonta. Kaien elmagyarázta neki, hogy csak azt kérdezte tőle, hogy mikor ér rá. Ichigo bocsánatot kért tőle, amiért a bizalma megrendült legjobb barátja iránt.

   Még aznap este, Ichigo fel akarta hívni Kaient, de a vonal foglalt volt. Addig próbálta hívni, míg végül el nem nyomta az álom. Azt senki se tudta, hogy mit álmodott, talán csak ő maga. De abban mindenki biztos lehetett volna, hogy valami szépet álmodott, hisz mosolygott. Aki még nem látta mosolyogni az, nagyon meglepődött volna. Eközben Kaien épp végzett a zuhanyozással. Bement a szobájába és kutatni kezdett a mobilja után, mikor megtalálta látta, hogy van pár nem fogadott hívása Ichigotól. Arra gondolt, hogy felhívja, de nem tette.  
    Ránézett az órára és gondolta, hogy a barátja már alszik. Leült az íróasztalához és meredtem bámulta maga előtt a falat. Közben lélekben valahol mindentől messze járt. A gondolatai szépen lassan az új lány, Rukia felé terelődtek. Mintha újra élte volna a napot. Hosszú ideig nem szólt semmit és meg se mozdult. Mikor legközelebb ránézett az órára már éjfél is elmúlott. Felpattant a székből miközben magát szidta és gyorsan lefeküdt, mivel korán kellett kelnie az osztálykirándulás miatt, ami teljesen kiment a fejéből. Ichigo már reggel 5-kor ott várta Kaient a kapuban, a fiú épp hogy csak felkelt és már rohant is, még a reggelire sem volt ideje. Útban az iskola felé Ichigo egy ismerős hangot hallott, a ködös hajnalban csak nehezen öltött alakot a hang tulajdonosa. Rukia volt az, egy magas fekete hajú férfihoz beszélt. Ahogy elmentek mellettük látták azt a gyönyörű házat ahol a lány élt, köszöntek neki. Éppen tovább mentek volna, amikor Rukia utánuk kiabált:
  - Ichigo, Kaien várjatok egy kicsit! – a fiuk megfordultak és látták hogy a lány feléjük fut – Mehetek veletek iskolába? Kérlek… - de még mielőtt folytatta volna Ichigo gyorsan válaszolt
 - Persze, gyere nyugodtan, csak akkor siess!          
 - Rendben van, kihozom a táskámat és mehetünk! – Rukia egy nagy táskával jött ki a házból, a fiuk el sem tudták képzelni, hogy mit akar magával cipelni a kirándulásra. Rukia elköszönt a bátyától, Byakuyától. Mikor beértek az iskolába, már majdnem az egész osztály ott várakozott. Orihime félszemmel látta, hogy Rukia a fiukkal jött, különféle érzések kavarogtak benne. Szerette Ichigot, és félt hogy Rukia elveszi tőle. Hisz még a vak is látta, hogy Ichigo és Kaien másképp bánt Rukiával, még ha ők maguk ezt nem is vették észre. Tatsuki, aki Orihime legjobb barátnője volt észrevette, hogy Orihime milyen meredtem figyeli Rukiát, ahogy a fiukkal beszél, és hogy észhez térítse így szólt:
 - Hime, te mit hoztál ebédre? Hime…
 - Ha? Bocsi nem figyeltem, elmondanád még egyszer, hogy mi is volt a kérdés?
 - Csak azt kérdeztem, hogy mit hoztál ebédre?
 - Jaj, örülök, hogy megkérdezted. Ma egy nagyon különleges mézes húsos levest és egy ízletes szalonnás ketchup-os szendvicset. Mindkettő saját recept alapján készült!
 - Te hihetetlen vagy – mondta a többi lány – hogy bírod ezeket megenni? – kérdezték kissé feltűnően nagy undorral Himétől.
 - Most miért, szerintem nagyon finomak.    
Mikor végre mindenki megérkezett és az egész osztály felszállt a buszra végre kezdetét vehette a kirándulás. A buszt átjárta az-az önfeledt hangulat, amely szétáradt a diákok boldog kacajaiból. Kaien, Ichigo, Mizuiro és Keigo a busz hátuljában ültek, míg mindenki más a busz elejében igyekezett helyet foglalni. Keigo és Mizurio összesúgtak:
- Akkor most megkérdezzük vagy nem? – kérdezte Keigo
- Persze!
- Jól van! – és ezzel Kaien és Ichigo felé fordultak. – Figyeljetek! Ti szeretitek Rukiát?
- Hogy mi?... – kérdezték meglepődődötten és kissé elpirulva a fiuk.
- Nah, valljátok be nyugodtan, mindenki látja rajtatok!
- Itt nincs mit látni. – mondta Kaien még az előzőnél is vörösebb arccal.
- Úgy van! Ami nincs azt, nem lehet látni! – szólalt meg Ichigo kissé akadozott és bizonytalan hangon – ő csak egy barát és semmi több! – tette hozzá félig elfordítva fejét. Asano és Mizuiro addig faggatták őket, amíg végül mindenki őket nem nézte. Furán érezték magukat, mert nem szerették, ha ők vannak a figyelem központjába. Az út nagyon hosszúnak tűnt és Kaien, aki elég keveset aludt az éjjel most a fejét az ablaknak döntötte és mély álomba merült. A haja szerte szét ált, ahogy az üveghez ért. A lányoknak tetszett, ahogy Kaien édesen aludt, boldog volt, álmában mindig boldog volt, hisz olyan helyeken járt, amiket ébren el se tudna képzelni. Eközben Ichigo előre tekintett a busz elejére. Rukia éppen Himével beszélt. Azt kívánta bár hallaná, hogy miről beszélnek, és miközben gondolkodott Kaien fordult egyet és véletlenül Ichigora dőlt, aki nagyon meglepődött, majd mind két kezével eltolta magától miközben a kiabálásával felébresztette.
  - Kaien figyelj már oda, hogy hova dőlsz!
 - Jól van! Nyugi Ichigo véletlen volt!
 - Tudom! Bocs, hogy kiabáltam!
 - Ugyan, semmi gond felejtsd el – és mire Kaien kimondta, amit akart már aludt is tovább.
Ichigo észrevette, hogy Kaiennel az utóbbi időben egyre többet veszekednek, érezte, hogy ez nem lesz így jó. És nem akarta hogy a legjobb barátja az ellenségévé váljon. Már tudta, hogy Kiegoéknak igaza van, de nem akarta elhinni, még csak bele, se mert gondolni, mi történne akkor, ha ő és Kaien ugyanazt a lányt szeretnék.

  Amikor megérkeztek a táborba mindenki sietve hagyta maga mögött a buszt és keresték meg a saját helyüket. Rukiának, aki még csak az előző nap iratkozott be az osztályba furcsa volt, hogy már rögtön táborozni megy, hisz még alig ismerte a többieket. Egyedül érezte magát, nem tudta hova menjen, kikkel legyen. Ekkor Orihime odafutott hozzá és így szólt:
-          Rukia gyere, csatlakozz hozzánk, van még egy szabad ágyunk.
-          Komolyan?
-          Persze, gyere csak.
-          Köszönöm.
   Eközben Ichigo és Kaien elfoglalta a tábor egyetlen kétszemélyes kis kunyhóját, amiről azt gondolták, hogy elég messze a tanároktól és a lányoktól. Még aznap este a vacsora után tábortüzet gyújtottak és kísértet történeteket meséltek, mint ahogy az-az ilyen táboroknál már alighanem szokás volt. Szinte mindenkire sor került, a legtöbb történet inkább volt vicces, mint ijesztő, de mindenki jól érezte magát és igazán csak ez számított. Amikor Rukiára került a sor, mindenki őt bámulta és kíváncsiak voltak, hogy milyen történettel áll elő. A lány lehajtotta a fejét, majd amikor ismét felemelte a fejét ijesztő tekintettel nézett végig az osztályon, aztán mesélni kezdett, félelmetesebbnél is félelmetesebb dolgokról. Mindenki meredten bámult rá. Kaien látta hogy Ichigo mennyire figyel és úgy gondolta, hogy megijeszti. Óvatosan közelebb hajolt hozzá és belefujt Ichigo nyakába, akinek emiatt végig futott a hideg a hátán, majd kiabálva felugrott. Kaien a nevetéstől hátra dőlt és leesett a padról. Mindenki a két fiún nevetett, Kaien felült és Ichigora nézett, aki szintén nevetett, majd ő is nevetni kezdett. Rukia aki egészen addig komolyan nézett, most ő is mosolygott. A tűz kialudt és mindenki elment aludni. Másnap reggel Kaien és Ichigo elaludtak és lekésték a reggelit, nagyon éhesek voltak. Meglátták hogy Rukia tart feléjük két nagy dobozzal.
-          Sziasztok! Gondoltam éhesek vagytok, ezért hoztam nektek pár szendvicset!
-          Szia! Hát, ami azt illeti eléggé, éhesek vagyunk! - Mondta Ichigo.
-          Köszi Rukia. – szólalt meg Kaien.
Rukia leült a fiukkal szembe és nézte, ahogy tömik magukba a sok szendvicset.
-          Én már tele vagyok! Köszönöm Rukia nagyon jó volt! – Mondta Kaien
-          Igen! Szerintem is!
-          Köszi fiuk! Örülök hogy ízlett!
Majd felállt, elköszönt Kaientől és Ichigotól aztán visszament a többi lányhoz! Leült a padra Orihime mellé, mindenki őt nézte, mintha kérdezni szeretnének valamit de nem tudnák hogyan kezdjenek neki. Ekkor Tatsuki így szólt:
-          Elég, ha ti nem kérdezitek meg akkor majd én! – És ezzel Rukia felé fordult. – Rukia, te szerelmes vagy Ichigoba vagy Kaienbe?
-          Mi???? Hogy én?? Ugyan, honnan veszitek ezt?? Én csak jóban vagyok velük, hiszen olyan kedvesek!
-          De tetszenek vagy nem??
-          Az igaz, hogy elég helyesek de nem szeretem őket, még nem is nagyon ismerjük egymást!
-          Tény, hogy Ichigo és Kaien a leghelyesebb fiuk az osztályban!
  - De még egy lánnyal se bántak úgy, mint veled! – Mondta Orihime, majd felállt és elrohant. Senki se tudta hogy mi baja volt, Tatsuki utána ment és nehezen de megtalálta. egy fa alatt ült és sírt, Tatsuki így szólt:
- Orihime, mi a baj??
- Tatsuki, én nem akarom elveszíteni Ichigot!
- Elveszíteni? Hisz még nem is a tiéd!
- Tudom, de ha Rukiával összejön, akkor elveszítem és nem lesz értelme az életemnek.
- Te bolond! Mi az hogy, nem lesz értelme?! Nem csak Ichigo van a világon, vannak mások, akik szeretnek! Vannak barátaid, rájuk nem gondolsz! – majd arcon ütötte Orihimét aki az ütéstől észhez tért és így szólt:
- Köszönöm… És igazad van, nem adhatom fel! Harcolnom kell! Nem hagyhatom, hogy az övé legyen, mert Ichigo az enyém!
- Jól van, látom már jobban vagy, töröld le a könnyeid és gyere vissza!
- Jó.
Orihime és Tatsuki visszamentek a táborba, ahol már mindenki várta őket. Kíváncsiak voltak hogy hova ment Orihime, de nem akarták megkérdezni. Inkább csak csendben ültek. Eközben a fiuk megnézték a tavat és arra gondoltak, később visszamennek majd oda fürödni. Így is tettek, ebéd után fogták magukat, lementek a tóhoz és egymás után ugrottak a vízbe. Kicsivel később már az egész osztály a vízben volt. Az idő gyorsan ment, és a tábor lassan a végéhez ért, indulni kellett haza. Mindenki összepakolt és felszállt a buszra, majd elindultak és ismét kezdetét vette egy hosszú buszozás. Mikor végre visszaértek az iskolába, mindenkit vár a családja, kivéve egy valakit. Rukia volt az, a bátya nem jött ki elé, ezért kénytelen volt egyedül hazamenni. Ichigo és Kaien családja nagyon jóban volt, mindig együtt kirándultak az erdőmben, ezért is olyan jó barát a két fiú.

  Az idő nagyon gyorsan telt, Rukia barátokat szerzett, boldog volt. Közeledett az október vége és Kaien ezért egyre izgatottabb lett, mivel 27.-én volt a születésnapja. Már nagyon készült, bulit akart rendezni és már a vendéglistát is elkezdte írni, bár nem lett volna rá szükség, hisz az egész osztályt meg akarta hívni.
  Kaien számára elérkezett a várva várt nap, nagyon boldog volt. Ám Ichigo nyugtalan volt, még nem jött rá, de elfelejtette Kaien születésnapját, meghívta Rukiát moziba és pont akkor mentek mikor Kaien partija volt. Aznap délután Kaien meg korán rendezni kezdte dolgait, megnézte, hogy minden megvan-e. Elérkezett az idő, a vendégek lassan megérkeztek. Már szinte mindenki ott volt, Kaien idegesen sétált, nem tudta hol járt legjobb barátja. Fogta magát és elment, otthagyta barátait és sétálni indult. Fejét lehajtva sétált végig az utcákon, mikor egy ismerős hangot halott. Meghallotta Rukiát, hirtelen elöntötte a boldogság és szaladni kezdett. Mikor közelebb ért meglátta Ichigot és Rukiát ahogy éppen a kávéház teraszán, ültek és beszéltek. Kaien meredten állt, mint akinek megállt az idő. Ichigo megfordult és meglátta, ahogy ott állt:
-          Kaien… mit keresel itt??
-          Ezt én is kérdezhetném… nem felejtettél el valamit??
-          Nem tudom, mit??
-          Talán engem és a születésnapomat.
-          Kaien… sajnálom.
-          Én azt hittem barátok vagyunk, de te látom, ezt máshogy gondolod!
-          De mi azok is vagyunk…
-          Szerintem meg nem, tudod, hogy mit érzek és mégis… mégis…
Rukia hátra lépett, és mivel nem akarta megvárni, míg a fiuk teljesen össze nem vesznek, megfordult és szaladni kezdett. Kifutott az utcára, épp amikor közeledett egy hatalmas kamion. Ichigo és Kaien ezt látta, majd Rukia után ugorottak.

  5 évvel később:


Napfényes tavaszi délután volt, Rukia kilépett a virág boltból, kezében két nagy csokor virággal. Elindult és a virágokat szorosan magához ölelte. Felment egy dombra, amin egyetlen hatalmas cseresznyefa állt, tele volt gyönyörű virágokkal. A fa tövében két egyforma sír volt. Rukia odalépett és a virágokat, amiket addig féltve őrzött most gyengéden letette a földre. Csend volt, még a szél sem fújt. A lány felállt, ekkor mintha két apró fuvallat szorította volna meg kezeit. Sírni kezdett, majd letérdelt, kezeit a földhöz vágta és fejét ráhajtotta. Ekkor a két apró fuvallat ismét éreztette magát, és végig simították a lány haját. A cseresznyefa virágai mindent elborítottak, s a lány eltűnt a virágok között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése