Itt egy régi történet addig amíg lusta vagyok gépelni (napi 5-10 sor hajlandó vagyok de fuuuuu olyan hossz és nincs vége és...)
Nem olvastam át, nem is akarom... Tuti át akarnám írni és akkor soha nem lenne vége, nézzétek el hogy béna és stb...
Nem olvastam át, nem is akarom... Tuti át akarnám írni és akkor soha nem lenne vége, nézzétek el hogy béna és stb...
Egy világ, egy idilli környezet, két jó barát és egy lány… De
mi van, ha mindez megváltozik… Mi van, ha a lány
megváltoztatja azt amit eddig természetesnek hittél...
Minden egy átlagos keddi napon kezdődött,
Kurosaki Ichigo épp az iskolába igyekezett, amikor találkozott a legjobb
barátjával Shiba Kaiennel.
- Á… Kaien reggelt!
- Reggelt neked is
Ichigo, megyünk együtt?
- Persze, miért is ne.
- Az iskolába menet végig beszélgettek és szórakoztak. Hihetetlen volt őket látni,
olyanok voltak, mint az ikrek. Csak a hajuk színe volt különböző! Mindig
vidámak és barátságosak voltak. Még azon a bizonyos napon is mikor minden
megváltozott, azon a bizonyos kedden.
Mikor beértek az
iskolába és bementek a terembe Keigo és Mizuiro várták őket.
- Jó reggelt Ichigo
és Kaien! –mondta Keigo, majd fojtatta – állítólag lesz egy új osztálytársunk…
de a tanár úr nem mond el róla semmit!- Ichigo és Kaien egymásra néztek.
Becsengettek és mindenki a helyére ment. A tanár úr belépett a terembe háta
mögött egy félénknek tűnő lánnyal. Mindenki kíváncsian nézte.
- Rukia kérlek,
mutatkozz be az osztálynak. – mondta a tanár úr. A lány kilépett a háta mögül
és az osztály felé fordult zavarodott kissé meghökkent arckifejezéssel.
- Kuchiki Rukia vagyok.
Most költöztem a városba.
- Nos, köszönjük
Rukia és most, kérlek, keress magadnak egy helyet. Akkor kezdjük is el az órát…-
Rukia leült az egyetlen szabad helyre Ichigo és Kaien közé. A fiuk egymásra
néztek majd elégedettem, mosolyogni kezdtek. Az egész napot azzal töltötték,
hogy a lányt figyelték. Ami nem volt meglepő hisz mindenki nagyon szépnek
találta, de Ichigo és Kaien már szinte hobby szintem figyelték. Ám egyikük se
volt olyan bátor, hogy oda menjen hozzá és beszéljen vele. A bátorságuk csak
odáig terjedt, hogy nézték, ahogy a kezében gyengéden tartja a tollat, amivel
egész nap írt. Viszont a kíváncsiság mindenek felett ált, nem bírták ki, hogy
ne menjenek, oda és ne mondjanak, vagy kérdezzenek valamit. De még mielőtt
elindultak volna megjelent Inoue Orihime, akit mondhatni az osztály csodabogarának
tartottak. A lány beszélni kezdett Rukiával, a lány látszólag meg volt
szeppenve, hisz eddig még senkivel sem beszélt az osztályból. Boldognak
látszott és a fiuk most először látták a lány gyönyörű mosolyát. Úgy tűnt, hogy
Orihime és Rukia jó barátok lettek. Órák után Kaien és Ichigo beszélgettek:
- Te Kaien figyelj,
nem hívjuk el Rukiát valahova, csak úgy?
- Részemről rendben!
De ugye te beszélsz vele? – érdeklődött Kaien.
- É… én?- kérdezte
kissé meglepődötten Ichigo, mire Kaien - Persze mégis ki ha nem te, hisz a te
ötleted volt vagy talán beijedtél?
- Én soha! Nem
ijedtem be! Megyek, és most rögtön megkérdezem!
- Komolyan? Akkor már
én is megyek, ezt nem hagyom ki, de te beszélsz!
- Oké, ezt
megbeszéltük! – Mind a ketten elindultak Rukiához, aki a többi lánnyal együtt
az egyik fa alatt ebédelt. Ichigo nyelt egy nagyot majd oda ment, Kaien
szorosan a háta mögött volt.
- Sziasztok. Ide
jöhetünk? – kérdezte Ichigo a lányodat kissé ideges hangon.
- Persze nyugodtan,
van még hely elég. – válaszolták, majd Ichigo és Kaien leültek. Elég furán
érezték magukat a lányok társaságában, hisz szinte soha sincsenek együtt
egyszerre ennyi lánnyal. Ekkor Kaien így szólt Ichigohoz:
- Ichigo megkérdezed?
- Hát persze, most
vagy soha, csak a csajok nehogy valami furára gondoljanak. - Ichigo odafordult
Rukiához:
- Rukia, te ugye csak
most költöztél ide? Gondolom, még nem
ismered a várost. Ha neked is lenne kedved, akkor eljöhetnél Kaiennel és velem,
mi szívesen körbe vezetünk, de persze ha csak akarsz.
- Ez nem is olyan
rossz ötlet!- felelte Rukia – És ha veletek megyek, akkor a bátyámnak még csak
féltenie se kell.
- Remek akkor ezt meg
is beszéltük! És neked mikor lenne jó?
- Mert nekünk mindegy.
– mondta Kaien. De még mielőtt a lány válaszolhatott volna vég lett az
ebédszünetnek. Mindenki visszament a terembe és várták hogy a tanár megérkezzen.
Az óra közepén Kaien egy levelet csúsztatott Rukiához azzal a szöveggel, hogy:
„Nah, eldöntötted már hogy mikor mutassuk meg a várost?”. Ichigo ezt látta és
félre értette a helyzetet, azt hitte, hogy Kaien, aki a legjobb barátja, és aki
előtt nincsenek titkai, most elhallgat előle valamit. Amióta csak ismerték
egymást mindig mindent megosztottak egymással, az örömöt és a bánatot, a
titkokat és a barátokat. Így hát mikor vége lett az iskolának kérdőre vonta.
Kaien elmagyarázta neki, hogy csak azt kérdezte tőle, hogy mikor ér rá. Ichigo
bocsánatot kért tőle, amiért a bizalma megrendült legjobb barátja iránt.
Még
aznap este, Ichigo fel akarta hívni Kaient, de a vonal foglalt volt. Addig
próbálta hívni, míg végül el nem nyomta az álom. Azt senki se tudta, hogy mit
álmodott, talán csak ő maga. De abban mindenki biztos lehetett volna, hogy
valami szépet álmodott, hisz mosolygott. Aki még nem látta mosolyogni az,
nagyon meglepődött volna. Eközben Kaien épp végzett a zuhanyozással. Bement a
szobájába és kutatni kezdett a mobilja után, mikor megtalálta látta, hogy van
pár nem fogadott hívása Ichigotól. Arra gondolt, hogy felhívja, de nem tette.
Ránézett az órára
és gondolta, hogy a barátja már alszik. Leült az íróasztalához és meredtem
bámulta maga előtt a falat. Közben lélekben valahol mindentől messze járt. A
gondolatai szépen lassan az új lány, Rukia felé terelődtek. Mintha újra élte
volna a napot. Hosszú ideig nem szólt semmit és meg se mozdult. Mikor
legközelebb ránézett az órára már éjfél is elmúlott. Felpattant a székből
miközben magát szidta és gyorsan lefeküdt, mivel korán kellett kelnie az
osztálykirándulás miatt, ami teljesen kiment a fejéből. Ichigo már reggel 5-kor
ott várta Kaient a kapuban, a fiú épp hogy csak felkelt és már rohant is, még a
reggelire sem volt ideje. Útban az iskola felé Ichigo egy ismerős hangot
hallott, a ködös hajnalban csak nehezen öltött alakot a hang tulajdonosa. Rukia
volt az, egy magas fekete hajú férfihoz beszélt. Ahogy elmentek mellettük
látták azt a gyönyörű házat ahol a lány élt, köszöntek neki. Éppen tovább
mentek volna, amikor Rukia utánuk kiabált:
- Ichigo, Kaien
várjatok egy kicsit! – a fiuk megfordultak és látták hogy a lány feléjük fut –
Mehetek veletek iskolába? Kérlek… - de még mielőtt folytatta volna Ichigo
gyorsan válaszolt
- Persze, gyere
nyugodtan, csak akkor siess!
- Rendben van,
kihozom a táskámat és mehetünk! – Rukia egy nagy táskával jött ki a házból, a
fiuk el sem tudták képzelni, hogy mit akar magával cipelni a kirándulásra.
Rukia elköszönt a bátyától, Byakuyától. Mikor beértek az iskolába, már majdnem
az egész osztály ott várakozott. Orihime félszemmel látta, hogy Rukia a fiukkal
jött, különféle érzések kavarogtak benne. Szerette Ichigot, és félt hogy Rukia
elveszi tőle. Hisz még a vak is látta, hogy Ichigo és Kaien másképp bánt
Rukiával, még ha ők maguk ezt nem is vették észre. Tatsuki, aki Orihime legjobb
barátnője volt észrevette, hogy Orihime milyen meredtem figyeli Rukiát, ahogy a
fiukkal beszél, és hogy észhez térítse így szólt:
- Hime, te mit hoztál
ebédre? Hime…
- Ha? Bocsi nem
figyeltem, elmondanád még egyszer, hogy mi is volt a kérdés?
- Csak azt kérdeztem,
hogy mit hoztál ebédre?
- Jaj, örülök, hogy
megkérdezted. Ma egy nagyon különleges mézes húsos levest és egy ízletes
szalonnás ketchup-os szendvicset. Mindkettő saját recept alapján készült!
- Te hihetetlen vagy
– mondta a többi lány – hogy bírod ezeket megenni? – kérdezték kissé feltűnően
nagy undorral Himétől.
- Most miért,
szerintem nagyon finomak.
Mikor végre mindenki megérkezett és az egész osztály
felszállt a buszra végre kezdetét vehette a kirándulás. A buszt átjárta az-az
önfeledt hangulat, amely szétáradt a diákok boldog kacajaiból. Kaien, Ichigo,
Mizuiro és Keigo a busz hátuljában ültek, míg mindenki más a busz elejében igyekezett
helyet foglalni. Keigo és Mizurio összesúgtak:
- Akkor most megkérdezzük vagy nem?
– kérdezte Keigo
- Persze!
- Jól van! – és ezzel Kaien és
Ichigo felé fordultak. – Figyeljetek! Ti szeretitek Rukiát?
- Hogy mi?... – kérdezték
meglepődődötten és kissé elpirulva a fiuk.
- Nah, valljátok be nyugodtan,
mindenki látja rajtatok!
- Itt nincs mit látni. – mondta
Kaien még az előzőnél is vörösebb arccal.
- Úgy van! Ami nincs azt, nem
lehet látni! – szólalt meg Ichigo kissé akadozott és bizonytalan hangon – ő
csak egy barát és semmi több! – tette hozzá félig elfordítva fejét. Asano és
Mizuiro addig faggatták őket, amíg végül mindenki őket nem nézte. Furán érezték
magukat, mert nem szerették, ha ők vannak a figyelem központjába. Az út nagyon
hosszúnak tűnt és Kaien, aki elég keveset aludt az éjjel most a fejét az
ablaknak döntötte és mély álomba merült. A haja szerte szét ált, ahogy az
üveghez ért. A lányoknak tetszett, ahogy Kaien édesen aludt, boldog volt,
álmában mindig boldog volt, hisz olyan helyeken járt, amiket ébren el se tudna
képzelni. Eközben Ichigo előre tekintett a busz elejére. Rukia éppen Himével
beszélt. Azt kívánta bár hallaná, hogy miről beszélnek, és miközben
gondolkodott Kaien fordult egyet és véletlenül Ichigora dőlt, aki nagyon
meglepődött, majd mind két kezével eltolta magától miközben a kiabálásával
felébresztette.
- Kaien figyelj már oda, hogy hova dőlsz!
- Jól van! Nyugi Ichigo véletlen volt!
- Tudom! Bocs, hogy kiabáltam!
- Ugyan, semmi gond felejtsd el – és mire
Kaien kimondta, amit akart már aludt is tovább.
Ichigo észrevette, hogy Kaiennel
az utóbbi időben egyre többet veszekednek, érezte, hogy ez nem lesz így jó. És
nem akarta hogy a legjobb barátja az ellenségévé váljon. Már tudta, hogy
Kiegoéknak igaza van, de nem akarta elhinni, még csak bele, se mert gondolni,
mi történne akkor, ha ő és Kaien ugyanazt a lányt szeretnék.
Amikor
megérkeztek a táborba mindenki sietve hagyta maga mögött a buszt és keresték meg
a saját helyüket. Rukiának, aki még csak az előző nap iratkozott be az
osztályba furcsa volt, hogy már rögtön táborozni megy, hisz még alig ismerte a
többieket. Egyedül érezte magát, nem tudta hova menjen, kikkel legyen. Ekkor
Orihime odafutott hozzá és így szólt:
-
Rukia gyere, csatlakozz hozzánk, van még egy szabad
ágyunk.
-
Komolyan?
-
Persze, gyere csak.
-
Köszönöm.
Eközben Ichigo és
Kaien elfoglalta a tábor egyetlen kétszemélyes kis kunyhóját, amiről azt
gondolták, hogy elég messze a tanároktól és a lányoktól. Még aznap este a
vacsora után tábortüzet gyújtottak és kísértet történeteket meséltek, mint
ahogy az-az ilyen táboroknál már alighanem szokás volt. Szinte mindenkire sor
került, a legtöbb történet inkább volt vicces, mint ijesztő, de mindenki jól érezte
magát és igazán csak ez számított. Amikor Rukiára került a sor, mindenki őt
bámulta és kíváncsiak voltak, hogy milyen történettel áll elő. A lány
lehajtotta a fejét, majd amikor ismét felemelte a fejét ijesztő tekintettel
nézett végig az osztályon, aztán mesélni kezdett, félelmetesebbnél is
félelmetesebb dolgokról. Mindenki meredten bámult rá. Kaien látta hogy Ichigo
mennyire figyel és úgy gondolta, hogy megijeszti. Óvatosan közelebb hajolt
hozzá és belefujt Ichigo nyakába, akinek emiatt végig futott a hideg a hátán,
majd kiabálva felugrott. Kaien a nevetéstől hátra dőlt és leesett a padról.
Mindenki a két fiún nevetett, Kaien felült és Ichigora nézett, aki szintén
nevetett, majd ő is nevetni kezdett. Rukia aki egészen addig komolyan nézett,
most ő is mosolygott. A tűz kialudt és mindenki elment aludni. Másnap reggel
Kaien és Ichigo elaludtak és lekésték a reggelit, nagyon éhesek voltak.
Meglátták hogy Rukia tart feléjük két nagy dobozzal.
-
Sziasztok! Gondoltam éhesek vagytok, ezért hoztam
nektek pár szendvicset!
-
Szia! Hát, ami azt illeti eléggé, éhesek vagyunk! -
Mondta Ichigo.
-
Köszi Rukia. – szólalt meg Kaien.
Rukia leült a fiukkal szembe és nézte, ahogy tömik magukba a
sok szendvicset.
-
Én már tele vagyok! Köszönöm Rukia nagyon jó volt! –
Mondta Kaien
-
Igen! Szerintem is!
-
Köszi fiuk! Örülök hogy ízlett!
Majd felállt, elköszönt Kaientől és Ichigotól aztán
visszament a többi lányhoz! Leült a padra Orihime mellé, mindenki őt nézte,
mintha kérdezni szeretnének valamit de nem tudnák hogyan kezdjenek neki. Ekkor
Tatsuki így szólt:
-
Elég, ha ti nem kérdezitek meg akkor majd én! – És
ezzel Rukia felé fordult. – Rukia, te szerelmes vagy Ichigoba vagy Kaienbe?
-
Mi???? Hogy én?? Ugyan, honnan veszitek ezt?? Én csak
jóban vagyok velük, hiszen olyan kedvesek!
-
De tetszenek vagy nem??
-
Az igaz, hogy elég helyesek de nem szeretem őket, még
nem is nagyon ismerjük egymást!
-
Tény, hogy Ichigo és Kaien a leghelyesebb fiuk az
osztályban!
- De még egy lánnyal
se bántak úgy, mint veled! – Mondta Orihime, majd felállt és elrohant. Senki se
tudta hogy mi baja volt, Tatsuki utána ment és nehezen de megtalálta. egy fa
alatt ült és sírt, Tatsuki így szólt:
- Orihime, mi a baj??
- Tatsuki, én nem akarom elveszíteni Ichigot!
- Elveszíteni? Hisz még nem is a tiéd!
- Tudom, de ha Rukiával összejön, akkor elveszítem és nem
lesz értelme az életemnek.
- Te bolond! Mi az hogy, nem lesz értelme?! Nem csak Ichigo
van a világon, vannak mások, akik szeretnek! Vannak barátaid, rájuk nem gondolsz!
– majd arcon ütötte Orihimét aki az ütéstől észhez tért és így szólt:
- Köszönöm… És igazad van, nem adhatom fel! Harcolnom kell!
Nem hagyhatom, hogy az övé legyen, mert Ichigo az enyém!
- Jól van, látom már jobban vagy, töröld le a könnyeid és
gyere vissza!
- Jó.
Orihime és Tatsuki visszamentek a táborba, ahol már mindenki
várta őket. Kíváncsiak voltak hogy hova ment Orihime, de nem akarták
megkérdezni. Inkább csak csendben ültek. Eközben a fiuk megnézték a tavat és
arra gondoltak, később visszamennek majd oda fürödni. Így is tettek, ebéd után
fogták magukat, lementek a tóhoz és egymás után ugrottak a vízbe. Kicsivel
később már az egész osztály a vízben volt. Az idő gyorsan ment, és a tábor
lassan a végéhez ért, indulni kellett haza. Mindenki összepakolt és felszállt a
buszra, majd elindultak és ismét kezdetét vette egy hosszú buszozás. Mikor
végre visszaértek az iskolába, mindenkit vár a családja, kivéve egy valakit.
Rukia volt az, a bátya nem jött ki elé, ezért kénytelen volt egyedül hazamenni.
Ichigo és Kaien családja nagyon jóban volt, mindig együtt kirándultak az
erdőmben, ezért is olyan jó barát a két fiú.
Az idő nagyon gyorsan telt, Rukia barátokat
szerzett, boldog volt. Közeledett az október vége és Kaien ezért egyre
izgatottabb lett, mivel 27.-én volt a születésnapja. Már nagyon készült, bulit
akart rendezni és már a vendéglistát is elkezdte írni, bár nem lett volna rá
szükség, hisz az egész osztályt meg akarta hívni.
Kaien számára elérkezett a várva várt nap,
nagyon boldog volt. Ám Ichigo nyugtalan volt, még nem jött rá, de elfelejtette
Kaien születésnapját, meghívta Rukiát moziba és pont akkor mentek mikor Kaien
partija volt. Aznap délután Kaien meg korán rendezni kezdte dolgait, megnézte,
hogy minden megvan-e. Elérkezett az idő, a vendégek lassan megérkeztek. Már
szinte mindenki ott volt, Kaien idegesen sétált, nem tudta hol járt legjobb
barátja. Fogta magát és elment, otthagyta barátait és sétálni indult. Fejét
lehajtva sétált végig az utcákon, mikor egy ismerős hangot halott. Meghallotta
Rukiát, hirtelen elöntötte a boldogság és szaladni kezdett. Mikor közelebb ért
meglátta Ichigot és Rukiát ahogy éppen a kávéház teraszán, ültek és beszéltek.
Kaien meredten állt, mint akinek megállt az idő. Ichigo megfordult és meglátta,
ahogy ott állt:
-
Kaien… mit keresel itt??
-
Ezt én is kérdezhetném… nem felejtettél el valamit??
-
Nem tudom, mit??
-
Talán engem és a születésnapomat.
-
Kaien… sajnálom.
-
Én azt hittem barátok vagyunk, de te látom, ezt máshogy
gondolod!
-
De mi azok is vagyunk…
-
Szerintem meg nem, tudod, hogy mit érzek és mégis… mégis…
Rukia hátra lépett, és mivel nem akarta megvárni, míg a fiuk
teljesen össze nem vesznek, megfordult és szaladni kezdett. Kifutott az utcára,
épp amikor közeledett egy hatalmas kamion. Ichigo és Kaien ezt látta, majd
Rukia után ugorottak.
5 évvel később:
Napfényes tavaszi délután volt, Rukia kilépett a virág
boltból, kezében két nagy csokor virággal. Elindult és a virágokat szorosan
magához ölelte. Felment egy dombra, amin egyetlen hatalmas cseresznyefa állt,
tele volt gyönyörű virágokkal. A fa tövében két egyforma sír volt. Rukia
odalépett és a virágokat, amiket addig féltve őrzött most gyengéden letette a
földre. Csend volt, még a szél sem fújt. A lány felállt, ekkor mintha két apró
fuvallat szorította volna meg kezeit. Sírni kezdett, majd letérdelt, kezeit a
földhöz vágta és fejét ráhajtotta. Ekkor a két apró fuvallat ismét éreztette
magát, és végig simították a lány haját. A cseresznyefa virágai mindent
elborítottak, s a lány eltűnt a virágok között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése